Az igazság nincs időponthoz kötve. Mindig időszerű, kiváltképp akkor, amikor időszerűtlennek látszik.
Albert Schweitzer
korábbi idézetek »
Egy másik világra utalhat a Higgs-bozon mennyisége
Több van a Higgs-bozonból, mint amennyire a fizikusok számítottak. Ez felveti annak a lehetőségét, hogy nem egyféle Higgs-bozon létezik, ami viszont az elemi részecskék "árnyékvilágára", a hőn áhított szuperszimmetrikus részecskékre utalhat.

"A legfontosabb az, hogy az eredmény bizonyítja, jó a 40 éve létező standard modell, amely egy teljes körű matematikai és fizikai modell. Az elmúlt években már kezdtünk eljátszani a gondolattal, hogy milyen lenne egy Higgs-bozon nélküli világ, és akkor mi lenne az a folyamat, amely a Higgs-bozon helyett megteremti a részecskék tömegét. A Higgs-bozon szinte biztosra vehető felfedezése tehát nagyon megnyugtató" - mondja Lévai Péter, az MTA Wigner Fizikai Kutatóközpont főigazgatója.
A Higgs-bozon anyja neve

Az eredmény megerősítése tehát további adatgyűjtést igényel. "Az év végére tudni fogjuk a Higgs-bozon anyja nevét, foglalkozását, lakhelyét" - mondja Lévai arra utalva, hogy addig még rengeteg adatot gyűjtenek majd be a CERN Nagy Hadronütköztetőjében, az LHC-ben (az eddigi 10 inverz femtobarn mellé még 10-et, aminek érdekében idén már csak proton-proton ütközések lesznek, az eredetileg őszre tervezett proton-ólom ütközéseket tavaszra halasztják).
Az új adatok alapján pontosítani lehet majd a Higgs-bozon tulajdonságait, és ami még izgalmasabb: kiderülhet, hogy hányféle Higgs-bozon létezik.
Több a Higgs-bozon, mint várták
A jelenlegi adatok alapján lehetséges, hogy körülbelül 25 százalékkal több Higgs-bozon keletkezett a közel hároméves megfigyelési időszakban, mint amire a fizikusok számítottak. Az egyik megfigyelési módszerrel (a Higgs-bozon két fotonra való bomlásával) 6 eseményt észleltek, ami megközelítőleg 6000 Higgs-bozon felbukkanására utal (tekintve, hogy a foton-foton bomlás a Higgs-bozonok bomlási lehetőségeinek kb. 1 ezrelékét jelenti).
"Ez az, ami miatt most izgatottak vagyunk. Mindkét kísérlet, az ATLAS és a CMS is több Higgs-bozont lát, mint amit a standard modell jósol" - mondja Horváth. "Ez a többlet azt is jelentheti, hogy nem csak egyféle Higgs-bozon létezik" - mondja Lévai.
Az árnyékvilág lehetősége

A szuperszimmetrikus részecskék létezését még nem sikerült igazolni, de a szuperszimmetrikus standard modellhez kétszer annyi Higgs-mező szükséges, mint az alap standard modellhez. Két Higgs-mező esetében azonban nem egy, hanem öt Higgs-bozon létezik az elmélet szerint. Az ötből kettő töltött, három semleges. A három semleges Higgs-bozon tömege bármilyen lehet, de az egyiknek, a legkönnyebb tömegűnek a tulajdonságai teljesen olyanok, mint a standard modell Higgs-bozonjának tulajdonságai.
"A mostani adatok alapján az is lehetséges, hogy a megfigyelt új részecske nem is a standard modell Higgs-bozonja, hanem egy másik, megengedőbb modell, például a szuperszimmetria elmélet legkisebb tömegű Higgs-bozonja, amely mögött új fizika lehet" - mondja Horváth.
"Az LHC másik nagy célja a szuperszimmetrikus részecskék felfedezése. Ez azonban sokkal nehezebb lesz, mint a Higgs-bozoné, amely mérföldkő ugyan, de tudtuk, hogy hol és hogyan kell keresni. A szuperszimmetrikus részecskék utáni kutatás olyan lesz, mint egy tűt keresni a szénakazalban" - mondja Lévai.
Forrás: Origo
A szuperszimmetrikus részecskék utáni kutatás 2015 és 2030 között zajlik majd az LHC-ben, a legnagyobb elérhető energiákon (előbb 13, majd 14 TeV-on). Az adatok feldolgozásában kulcsszerep jut majd a Budapesten most épülő CERN @ Wigner számítóközpontnak is.


Az ÖRÖMJÁTÉK...
Elgondolkodtatott a könyv, hogy mennyivel szebb lenne a világunk, ha tudnánk játszani ezt a játékot. Micsoda kincs van ennek a kicsi lánynak a birtokában! Mennyivel kevesebb megkeseredett elfáradt és pesszimista ember lenne közöttünk, ha gyakorolni tudnánk az ÉLET JÁTÉKÁT!!!
Elgondolkodtatott a könyv, hogy mennyivel szebb lenne a világunk, ha tudnánk játszani ezt a játékot. Micsoda kincs van ennek a kicsi lánynak a birtokában! Mennyivel kevesebb megkeseredett elfáradt és pesszimista ember lenne közöttünk, ha gyakorolni tudnánk az ÉLET JÁTÉKÁT!!!

Tesztelik a térhajtómű megvalósíthatóságát
Elvileg semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél, ami kizárja a fénysebesség feletti űrutazás lehetőségét, van azonban egy kiskapu Einstein általános relativitás elméletében. Nem az űrhajónak kell mozognia, hanem a körülötte levő térnek. A NASA tudósai jelenleg ennek a lehetőségnek az első gyakorlati tesztjén dolgoznak.
Elvileg semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél, ami kizárja a fénysebesség feletti űrutazás lehetőségét, van azonban egy kiskapu Einstein általános relativitás elméletében. Nem az űrhajónak kell mozognia, hanem a körülötte levő térnek. A NASA tudósai jelenleg ennek a lehetőségnek az első gyakorlati tesztjén dolgoznak.

Magányos gyerekek
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni.
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni.


Fényportál BlogA fenyportal.hu célja olyan ismereteket gyűjteni, és ezeket továbbítani a spiritualitás iránt érdeklődő olvasóknak, amelyek tudományos igényességgel fogalmazódnak meg ismert, vagy kevésbé ismert gondolkodók által - legyen szó akár a hétköznapi életről, egészségről, művészetről vagy ökotudatos életmódról.

Spirituális AnyaEz a lap a nőiséget, párkapcsolatot, babára vágyakozást, gyermekáldást, várandósságot, pocaklakó létet, szülést, anyaságot, babát, gyermeket, kamaszt, a szülőket és a családot lelki, spirituális szemszögből mutatja be.



Korszakváltók Öko-logikus Rendje

ÖNMEGVALÓSÍTÁS - ÖNISMERET

Angyalkommunikáció -Angyali energiák

ATLANTISZ KAPUI - Kristályok, Gyógyítás

TUDOMÁNY ÉS SPIRITUALITÁS

Spiritualitás a magyar képzőművészetben

ERDÉLY MA - Hitvilág

TANTRA - a TUDAT kiterjesztése

Spiritualitás és Kabbala

A spiritualitás és a kvantumfizika összefüggései - KVANTUMFIZIKA


Az ÖRÖMJÁTÉK...
Tesztelik a térhajtómű megvalósíthatóságát
Magányos gyerekek
A rejtélyes nyolcadik csakra
Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről
Tesztelik a térhajtómű megvalósíthatóságát

Magányos gyerekek

A rejtélyes nyolcadik csakra

Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről

SaLuSa üzen, hol tartunk most...
10 spirituális úton terjedő betegség
Férfi és nő az integrál kapcsolatokban
Beszélgetések Istennel
Istent játszva, vagy isteni segítséggel teremtve?
10 spirituális úton terjedő betegség

Férfi és nő az integrál kapcsolatokban

Beszélgetések Istennel

Istent játszva, vagy isteni segítséggel teremtve?








2013. 05. 26.
Csökkenő 99%
2013. Si-Kui
1935. dzsjéstha 5.
13.0.0.7.16







































