Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz!
Müller Péter
korábbi idézetek »
Megtalálták az okosság genetikai hátterét
Genetikai háttere is van az agyméretnek és az okosságnak - egy kétszáz kutatóból álló nemzetközi konzorcium az eddigi legnagyobb agytanulmányban olyan géneket tárt fel, amelyek a nagyobb agymérethez és intelligenciához köthetők.
Az agyméret természetesen nem kizárólagos meghatározója az intelligenciának, hiszen más tényezők, így az agysejtek közti kapcsolatok és az egyén tapasztalatai is szerepet játszanak benne.
"Különös eredmény, mert nem gondolnánk, hogy ilyen egyszerű dolog, egy kicsi változás a genetikai kódban megmagyarázhatja az intelligenciában világszerte fennálló különbségeket" - vélekedett Thomson, aki a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) neurológusa.
A nagyszabású tanulmányba 21 151 embert vontak be Észak-Amerikában, Európában és Ausztráliában.
Akik a 12-es kromoszómán található HMGA2 gén esetében mindkét szülőjüktől az említett génváltozatot örökölték (a népesség negyede), átlagosan 1,3 ponttal értek el jobb eredményt, mint azok, akik csak az egyik szülőtől (a népesség fele). Ennél pedig újabb 1,3 ponttal kevesebbet értek el az intelligenciahányados-teszten azok, akik egyik szülőtől sem örökölték az említett génváltozatot (szintén a népesség negyedére jellemző ez).
Ugyanerről a génváltozatról az is kiderült, hogy egy-egy örökölt kópiájának jelenlétében 0,6-0,6 százalékkal nagyobb az agy térfogata. Míg az intelligencia esetében más gének is szóba kerültek már, az agytérfogatot illetően ez az első gén, amelynél sikerült a kapcsolatot bizonyítani.
A Nature Genetics című szakfolyóiratban közzétett, úgynevezett ENIGMA-tanulmány a világ mintegy száz intézetének együttműködésében készült.
Forrás: Inforádió

Magányos gyerekek
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni.
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni.

Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről
Az anyagi javak hajszolása közben hajlamosak vagyunk háttérbe szorítani – vagy akár teljes mértékben elnyomni – a női és férfiszereppel együtt járó ösztönös szükségleteinket, vagyis jövendőbeli társunk felkutatását és a közös jövő kialakítását.

Könyvajánló - Lénárt Gitta: Élő italok
A tehéntej számtalan módon helyettesíthető, otthon mi magunk is könnyen elkészíthetjük magokból a legkülönfélébb, finomabbnál finomabb tejeket. Lénárt Gitta: Élő italok könyvéből hoztuk példának a szezámtejet, amit már mi is kipróbáltunk és bevált. :)

Fényportál BlogA fenyportal.hu célja olyan ismereteket gyűjteni, és ezeket továbbítani a spiritualitás iránt érdeklődő olvasóknak, amelyek tudományos igényességgel fogalmazódnak meg ismert, vagy kevésbé ismert gondolkodók által - legyen szó akár a hétköznapi életről, egészségről, művészetről vagy ökotudatos életmódról.

Spirituális AnyaEz a lap a nőiséget, párkapcsolatot, babára vágyakozást, gyermekáldást, várandósságot, pocaklakó létet, szülést, anyaságot, babát, gyermeket, kamaszt, a szülőket és a családot lelki, spirituális szemszögből mutatja be.

Korszakváltók Öko-logikus Rendje

ÖNMEGVALÓSÍTÁS - ÖNISMERET

Angyalkommunikáció -Angyali energiák

ATLANTISZ KAPUI - Kristályok, Gyógyítás

TUDOMÁNY ÉS SPIRITUALITÁS

Spiritualitás a magyar képzőművészetben

ERDÉLY MA - Hitvilág

TANTRA - a TUDAT kiterjesztése

Spiritualitás és Kabbala

A spiritualitás és a kvantumfizika összefüggései - KVANTUMFIZIKA

Magányos gyerekek
Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről
Könyvajánló - Lénárt Gitta: Élő italok
Ízületi betegségek - lelki okok - megoldások
A születés élménye az életben - A születés hetének jegyében
Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről

Könyvajánló - Lénárt Gitta: Élő italok

Ízületi betegségek - lelki okok - megoldások

A születés élménye az életben - A születés hetének jegyében

SaLuSa üzen, hol tartunk most...
10 spirituális úton terjedő betegség
Férfi és nő az integrál kapcsolatokban
Beszélgetések Istennel
Istent játszva, vagy isteni segítséggel teremtve?
10 spirituális úton terjedő betegség

Férfi és nő az integrál kapcsolatokban

Beszélgetések Istennel

Istent játszva, vagy isteni segítséggel teremtve?

2013. 05. 20.
Növekvő 68%
2013. Si-Kui
1935. vaisákha 30.
13.0.0.7.10