Az emberek arcára mosolyt fakasztani, szemükbe könnyet csalni, a legnagyszerűbb dolog a világon.
Charlie Chaplin
korábbi idézetek »
Így kell túlélni a világvégét
John Cohnt, az IBM mérnökét tíz másik önkéntessel együtt egy hétre elzárták a külvilágtól. A Discovery Channel posztapokaliptikus világát bemutató kísérlete, a Kolónia – amely nálunk két éve futott – próbára tette tudásukat. A társadalom több rétegéből érkező önkénteseket elvágták az elektromos hálózattól, nem sok élelmet és még annál is kevesebb vizet kaptak. A végére bámulatos dolgokat hoztak létre a kísérlet helyszínéül szolgáló elhagyott raktártelepen talált holmikból.

„Miért csinálok ilyen őrült dolgokat?" – kérdezte a hallgatóságtól az Engineering Paradise rap levetítése után. A magyarázata viszonylag egyszerű: a tudományos ismeretterjesztés. Az IBM tavaly volt százéves, ekkor áttekintették, hogyan fejlődött az elektronika. Kevesen tudják, de a vállalat első gépei mechanikusak voltak. Konkrétan például hússzeletelők. Cohn szerint az innovációnak van egy olyan tulajdonsága, hogy egy idő után nem megy tovább előre, ilyenkor vissza kell lépni, és a régi megoldásokat újraértelmezni. Az alapoktól, akárcsak egy posztapokaliptikus valóságshow-ban, amiből a közönség is sokat tanulhat.
Nehéz, kell a matek
Cohn érvelése szerint manapság egyre kevesebben mennek mérnöknek. A legnagyobb lökést a szakmának a Szputnyik–1 adta, 1957-es felbocsátása után radikálisan megnőtt a mérnöki diplomák száma. Most visszaesés tapasztalható. „Ez szívás” – kommentálta az ehhez tartozó grafikon lefelé ívelő szakaszát.
Az általános vélekedés szerint a mérnökök nagy mértékben hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez. Más dolgokra viszont a kérdőívek tanúsága szerint igen alacsony pontszámokat kapnak, péládul a környezet megvédésére, emberéletek mentésére. A legérdekesebb az, hogy ha a tudósokra vonatkoztatva kérdezzük ugyanezekről az embereket, az derül ki, hogy róluk sokkal jobb kép él a fejekben. „Pedig a mérnök olyan tudós, akinek van állása” – viccelődött John Cohn.
Az emberek alapvetően három dolgot mondanak, ha megkérdezik tőlük, mi a véleményük a mérnöki hivatásról. Először is, nehéz. Cohn szerint ebben van valami. Másodszor, jónak kell hozzá lenni matekból. Ez sem árt. Harmadszor pedig: nem való mindenkinek. Ez az a vélekedés, ami ellen a magát Őrült Tudósnak nevező mérnök minden erejével küzd. Megpróbálja megismertetni a tudományt akivel csak lehet, hogy eloszlassa ezt a hamis vélekedést.
Kérdeztem a koszmoszt
„Mit tehetek én, hogy minél több embert érdekeljen a mérnöki pálya?" – tette fel magának a kérdést az IBM kutatója. „Kérdeztem a kozmoszt, nem hiszitek el, a következő nap felhívtak egy tévétől.” A Discovery Channel kérte fel, hogy szerepeljen egy olyan valóságshow-ban, amely egy apokalipszis utáni világot mutat be.

A tévé a lehető legvalóságosabb túlélési helyzeteket szimulálta: voltak ellenségeik is, akik megtámadták őket. Persze nem bánthatták őket, de erről az önkéntes résztvevők nem tudtak.
Persze nem kerülhetett be azonnal a show-ba, előtte tesztkérdésekre kellett válaszolnia, például arra is, hogy az idegenek irányítják-e az agyát. „Milyen hülye kérdés, ha ők irányítanak, nyilván azt írják, hogy nem” – fűzte hozzá.
Elektromosság, víz és élelem nélkül
Az élet tehát nem volt egyszerű. Például, élelem nem lévén, patkányokat ettek. John C. is, pedig vegetáriánus. Két ágyon kellett osztoznia tíz embernek. Mégis azt mondja, ez élete legjobb mérnöki élménye volt. A Discovery alapvetően azt akarta látni, hogyan rakják újra össze kicsiben azokat a technikai és társadalmi rendszereket, amelyek a vírusfertőzés miatt megszűntek. Amikor a helyreállítási, fejlesztési munkákba belekezdtek, a többi gond hirtelen eltörpült. Rengeteg dologhoz volt szükségük például elektromosságra. Helyben találtak néhány akkumulátort, ezeket sorba kötötték, de a váltóárammá alakítást is maguknak kellett megoldaniuk.

John Cohn számára a show legfontosabb tanulsága az volt, hogy nem kell mindent túlaggódni; a karrierjének jót tett és a főnököknek is tetszett a dolog, sőt igazából az egész tényleg a mérnöki hivatás bemutatásáról szólt, hiszen folyamatosan fejleszteniük kellett.
Víztisztítás homokkal
Mérnöki tudásának köszönhetően találták ki, hogyan tisztítsák meg a vizet. Erre mindenképpen szükségük volt, hiszen az eső ritkán esett, a folyó pedig nagyon koszos volt. A nagy szennyeződések eltávolításához homokot használtak, a többi koszt pedig faszénnel szűrték, így már iható vizet kaptak, még ha az íze és a szaga nem is volt tökéletes.
Meg kellett oldani az elektromosság problémáját is. Voltak ugyan akkumulátoraik, de nem tudták, hogyan töltsék fel őket. Találtak a raktárban egy gázolajjal működő motort, de az üzemanyagból csak nagyon keveset. Ekkor jutott eszébe az IBM tudósának, hogy régen, amikor Bécsben tanult, mesélték neki, hogy a világháború idején az üzemanyag-hiány miatt át kellett állítani a gépeiket fatüzelésűre.
Innen jött az az ötlete, hogy a náluk lévő generátort is meghajthatnák így. Ezért építettek egy rögtönzött kazánt: egymásra raktak két hordót, az alsóban tüzet raktak, a felsőbe pedig fát, és egy kis nyílást vágtak rá, ezen keresztül távozott a megtermelt fagáz.
Persze a fagázzal üzemeltetett motor csak ideiglenes megoldást jelenthetett, így a csapat új megoldás után nézett. A közeli épületeken szerencsére találtak pár napelemet, John pedig épített egy kis szervomotort, amely követte a Napot, az alapján, hogy a napelemek melyik felére sütött éppen jobban a nap.
Megérte
Miután az alapvető technikai szükségleteiket sikerült kielégíteni, egy kicsit még tovább léptek: a szimuláció részeként kommunikációs eszközt építettek. Mivel túl sok minden nem állt rendelkezésükre, John C. összerakott egy szikratávírót, amellyel már tudtak segélyhívást küldeni a külvilágnak – igaz, amikor a producer megtudta, hogy a készülék működik, kérte, hogy ne SOS-t sugározzanak, hátha valaki még félreérti. Attól kezdve a „küldjetek rumot" üzenet hasított az éterben.
John Cohn, bár az elején fáradtan, koszosan nem értette, mit is keres a műsorban, a végére rájött, hogy ez az egész tényleg a tudományról is, a mérnöki pályáról is szólt. Megmutathatta a tévénézőknek, hogy amiért ő rajong, mire jó a gyakorlatban. Azóta pedig ezekkel a látványos elemekkel tarkítva magyarázhatja az érdeklődöknek a mérnöki hivatás előnyeit.
Forrás: Index


Az ÖRÖMJÁTÉK...
Elgondolkodtatott a könyv, hogy mennyivel szebb lenne a világunk, ha tudnánk játszani ezt a játékot. Micsoda kincs van ennek a kicsi lánynak a birtokában! Mennyivel kevesebb megkeseredett elfáradt és pesszimista ember lenne közöttünk, ha gyakorolni tudnánk az ÉLET JÁTÉKÁT!!!
Elgondolkodtatott a könyv, hogy mennyivel szebb lenne a világunk, ha tudnánk játszani ezt a játékot. Micsoda kincs van ennek a kicsi lánynak a birtokában! Mennyivel kevesebb megkeseredett elfáradt és pesszimista ember lenne közöttünk, ha gyakorolni tudnánk az ÉLET JÁTÉKÁT!!!

Tesztelik a térhajtómű megvalósíthatóságát
Elvileg semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél, ami kizárja a fénysebesség feletti űrutazás lehetőségét, van azonban egy kiskapu Einstein általános relativitás elméletében. Nem az űrhajónak kell mozognia, hanem a körülötte levő térnek. A NASA tudósai jelenleg ennek a lehetőségnek az első gyakorlati tesztjén dolgoznak.
Elvileg semmi nem haladhat gyorsabban a fénynél, ami kizárja a fénysebesség feletti űrutazás lehetőségét, van azonban egy kiskapu Einstein általános relativitás elméletében. Nem az űrhajónak kell mozognia, hanem a körülötte levő térnek. A NASA tudósai jelenleg ennek a lehetőségnek az első gyakorlati tesztjén dolgoznak.

Magányos gyerekek
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni.
Magányos sokféleképpen lehet egy gyerek. Már az a csecsemő is magányos, akire édesanyja a hétköznapok apró kis rezdüléseiben nem tud kellő érzékenységgel ráhangolódni.


Fényportál BlogA fenyportal.hu célja olyan ismereteket gyűjteni, és ezeket továbbítani a spiritualitás iránt érdeklődő olvasóknak, amelyek tudományos igényességgel fogalmazódnak meg ismert, vagy kevésbé ismert gondolkodók által - legyen szó akár a hétköznapi életről, egészségről, művészetről vagy ökotudatos életmódról.

Spirituális AnyaEz a lap a nőiséget, párkapcsolatot, babára vágyakozást, gyermekáldást, várandósságot, pocaklakó létet, szülést, anyaságot, babát, gyermeket, kamaszt, a szülőket és a családot lelki, spirituális szemszögből mutatja be.



Korszakváltók Öko-logikus Rendje

ÖNMEGVALÓSÍTÁS - ÖNISMERET

Angyalkommunikáció -Angyali energiák

ATLANTISZ KAPUI - Kristályok, Gyógyítás

TUDOMÁNY ÉS SPIRITUALITÁS

Spiritualitás a magyar képzőművészetben

ERDÉLY MA - Hitvilág

TANTRA - a TUDAT kiterjesztése

Spiritualitás és Kabbala

A spiritualitás és a kvantumfizika összefüggései - KVANTUMFIZIKA


Az ÖRÖMJÁTÉK...
Tesztelik a térhajtómű megvalósíthatóságát
Magányos gyerekek
Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről
Könyvajánló - Lénárt Gitta: Élő italok
Tesztelik a térhajtómű megvalósíthatóságát

Magányos gyerekek

Szakítópróba - Prof. Dr. Bagdy Emőke a szinglikről

Könyvajánló - Lénárt Gitta: Élő italok

SaLuSa üzen, hol tartunk most...
10 spirituális úton terjedő betegség
Férfi és nő az integrál kapcsolatokban
Beszélgetések Istennel
Istent játszva, vagy isteni segítséggel teremtve?
10 spirituális úton terjedő betegség

Férfi és nő az integrál kapcsolatokban

Beszélgetések Istennel

Istent játszva, vagy isteni segítséggel teremtve?








2013. 05. 22.
Növekvő 93%
2013. Si-Kui
1935. dzsjéstha 1.
13.0.0.7.12







































